2011. december 14., szerda

Királyutca Designutca

A Cseresznyében szeretjük az innovatív és multikulturális kezdeményezéseket, most is belefutottunk egybe a közelben. Az pedig már tényleg csak a koktélcseresznye a torta habján, hogy advent idején is kézműves finomságokkal lesz kirakva az utca faltól falig!



2011. szeptember 10-11-én került első alkalommal megrendezésre a „Királyi Vásár” nevű rendezvény a Király utcában. A régiségek és bolhapiac hangulata, -, mesterségek vására mellett az Anker közben szervezett, „Hungarikum, és termelői vásár”, valamint vonzó kulturális és zenei programok várták a látogatókat. Az ötletet egy bécsi kirakodó vásár adta, ahol a 27 éve minden évben két alkalommal megrendezésre kerülő kirakodó vásárt naponta legalább 100.000 ember látogatja meg a lezárt Neubaugasse-ban (Mariahilferstrasse-ból nyílik). A bécsi pozitív tapasztalatok és az itthoni „élményturizmus” hiánya arra sarkallta a szervezőket, hogy ez év szeptemberében valósuljon meg az első ilyen jellegű esemény Budapest belvárosában, még pedig a Király utcában.

2011. november 18., péntek

Kisgömböc esete az innovációval - pályázat

A Magyar Telekom pályázati felhívása civil szervezetek számára
A magyar kultúra értékeinek integrálása a civilek által megvalósított programokba témakörben

Jelen pályázati kiírás témája A magyar kultúra értékeinek integrálása a civilek által megvalósított programokba – értve ez alatt különböző kulturális ágak és művészeti tevékenységek felhasználását, mint pl. a népmesék, a zene, a tánc és a képzőművészet.



A pályázattal a hello holnap! kuratórium azokat a programokat támogatja, amelyek ezeket integrálva működtetnek pl. gyógyító/terápiás, tehetséggondozó, integrációt és felzárkóztatást segítő, nevelő, fejlesztő illetve esélyegyenlőségi programokat.

A pályázatok elbírálásánál a Magyar Telekom, mint a hazai vezető infokommunikációs vállalat kiemelten fontosan kezeli az innováció megjelenését, valamint minden olyan kezdeményezést, amely a digitális felzárkózást segíti. Olyan programokat támogat a Telekom, amelyek innovatív, hatékony módszerek és eszközök felhasználásával valósítják meg a kitűzött célt.

Előnyt élveznek azon szervezetek pályázatai, amelyek sokoldalúan és akár új felfogásban nyúlnak a magyar kultúra értékeihez, azokat úgy építik be programjaikba, hogy azzal nem csak a program sikerét, de értékeink megőrzését, azoknak a mindennapi életünkben játszott szerepét is hangsúlyozzák.

Forrás és további részletek:

2011. november 16., szerda

Tűzoltó legyek vagy Katona?!


A Cseresznye Információs és Tanácsadó Iroda idén hatodik alkalommal rendezi meg a „Tűzoltó legyek vagy katona!?”

pályaorientációs és információs napot.

Rendezvényünk keretében:

- tájékoztatást nyújtunk a mai oktatási rendszer adta lehetőségekről: iskolákról, képzésekről

- segítünk, hogy a fiatalok szakemberek segítségével, fedezzék fel saját képességeiket és azt, hogy ezt milyen szakmákban tudnák azokat alkalmazni

- megismerkedhetnek olyan szervezetekkel, ill. civil kezdeményezésekkel, melyek segítségükre lehetnek a pályaorientációban, diákmunka keresésben, külföldi önkéntes munkavállalásban, továbbképzések, szakképesítések lehetőségeiben.

A meghívott szervezetek kiállítás-jellegű rendszerben standokon várják a résztvevőket, ahol a diákok lehetőséget kapnak személyes beszélgetésre, egyénre szabott tanácsadásra.

Idén a programra látogatók kipróbálhatják az élőkönyvtárt, valamint kerekasztal beszélgetésen vehetnek részt karrierjükben sikeres és híres fiatalokkal.

Legaktívabb, pályaorientációs játékunkban résztvevő diákjainkat ajándékokkal jutalmazzuk!

A rendezvényt korosztályonként két külön napon tartjuk:

7-8. évfolyamnak: november 22-én

9-12. évfolyamnak: november 29-én

A rendezvény időpontja: november 22. és 29. (kedd) 13-15.30 óra között

Helyszíne: Cseresznye Ifjúsági Iroda - Szimpla kert (VII. ker. Kazinczy u. 14.)

Információ: Zengővári Linda

e-mail: cseresznyeiroda@gmail.com

2011. november 15., kedd

UWC ösztöndíjak

Az UWC Magyarország örömmel hirdeti meg a 2012-2014-es tanévekre szóló ösztöndíjpályázatát. A jelentkezés kizárólag a hamarosan menyíló webes jelentkezési felületen történő regisztrációt követően lesz lehetséges. Amennyiben első kézből szeretnél értesülni a felület megnyílásáról, valamint a válogatás híreiről és nyílt napjainkról, e-mail címed az alábbi űrlapon megadhatod.


A pályázat keretében a United World Colleges tagiskoláinak kétéves nemzetközi ösztöndíjaira lehet jelentkezni.

Az alábbi linkeken elérhetőek a 2012-2014-es ösztöndíjpályázat anyagai:

Gyakran ismételt kérdések
A válogatási folyamat leírása
Felhívás a 2012-2014-es ösztöndíjpályázatra
UWC Szülői hozzájárulások rendszere
A 2012-2014-es pályázati anyag (Pályázatot idén is csak a honlapunkon elérhető pályázati felületen kitöltött és kinyomtatott, a mintával tartalmában teljesen megegyező űrlapon fogadtunk el)!

forrás: http://uwc.hu/hu/application.html

2011. november 14., hétfő

Jelentkezz te is Goethe-gerillának!

Fiatal vagy, határozott érdeklődés bizsereg benned a kultúra iránt, és szívesen hoznál össze magad is izgalmas eseményeket? Túltengsz az ötletektől, a megvalósításukhoz azonban hiányzik a profi háttér, mert nincs elég tapasztalatod és kapcsolatod? Ráadásul még németül is beszélsz? Akkor nálunk van a helyed!

Intézetünk olyan 20 és 25 év közötti fiatalokat keres, akik a Goethe-gerilla tagjaiként szívesen vennének részt projektek tervezésében és megvalósításában. 


2011. november 10., csütörtök

Busójárásra bőven hazaérsz!

Ha úgy döntesz hogy jössz velünk Florinába, Görögországba a "Youth Towards Greener Future Europe" ifjúsági cserére, hogy svéd, olasz és görög fiatalokkal tölts egy hetet 2012. január 26. és február 1. között.


Veterán blogolvasók találhatnak összefüggéseket a 2010 áprilisi svéd és szeptemberi olasz szervezésű cserékkel. Igen, ez már a harmadik inkarnációja a "Youth for a Greener Future" programnak. Ezeken a cseréken ahogy a címből sejthető a környezetvédelem az elsődleges téma, de mindig más-más szemszögből.

Akár elődei, ez a projekt is a Fiatalok Lendületben Program 1.1-es alprogramjának keretein belül valósul meg. Ez azt jelenti, hogy a résztvevőknek csak az utazás 30%-ával kell hozzájárulniuk a részvételhez, minden más költséget (szállás, helyi utazás, étkezés, program) a pályázati költségvetésből fedez a fogadó szervezet.

Ez alatt az egy hét alatt nem fogsz lecsúszni az összes farsangi buliról és lekváros fánkról, sőt lehet hogy új, környezetbarát jelmezötleteket és farsangi recepteket újíthatsz magadnak.

Update: a görög partner jelezte, hogy 18-26 éves korosztályból várja a fiatalokat.
Jelentkeznél? Ezen az űrlapon megteheted:
Youth Towards Greener Future Europe jelentkezés

Kérdésed van? Írj nekünk:
cseresznyeiroda@gmail.com

2011. november 2., szerda

Totál Globál - Interkulturális teadélután

Mi a globalizáció? Tehetünk valamit a káros következményei ellen? Hogyan tudjuk a legjobban kihasználni a benne rejlő lehetőségeket? Mi az oktatás szerepe ebben a folyamatban?
Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a globális nevelés. A globális nevelés nem egy új tantárgy, hanem egy oktatási szemlélet. Célja, hogy a mindennapi tanítási gyakorlat részévé váljanak a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, az emberi jogok, az interkulturális nevelés, a nemek közötti egyenlőség, az aktív állampolgárság témái.



A Globális Nevelés Tudásközpont ilyen és ezekhez hasonló témákban indít tematikus beszélgetéssorozatot.

11.11.04. péntek, 16h

Első alkalommal az üzleti szféra, a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról (CSR) beszélget Perényi Patrik tanácsadó Magyar Henriettel, a Tesco „Közösségi Terv” elnevezésű CSR programjának felelősével.

Az Anthropolis Egyesület nevében szeretettel és egy csésze Fair Trade teával/kávéval várjuk ingyenes rendezvényünkre a Globális Nevelés Tudásközpontba.

Helyszín: ELTE PPK Könyvtára, Budapest VII. Kazinczy utca 23-27.

11.11.25. péntek, előzetes:

Következő programunk témája a Fair Trade.

A rendezvényt támogatja az Európai Bizottság EuropeAid programja és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara.


www.globedu.eu
www.ppk-konyvtar.elte.hu
www.anthropolis.hu